Kees Bakker, Romák megkülönböztetése a mindennapi életben (2005). Forrás: www.keesbakker.com

Romák megkülönböztetése a mindennapi életben

Írta: Kees Bakker

1993 óta tevékenykedünk

Alapítványunk 1993 óta tevékenykedik az északmagyar régióban, pontosabban a Miskolc és a magyar/szlovák határ közti vidéken. A romaságból való partnerekkel együtt programokat indítunk, melyek cigányokon a megélhetésért vívott harcban segítséget nyujtanak. Az utolsó években programjaink elsősorban hozzájárulni akarnak ahhoz, hogy a gyerekeknek és a fiataloknak az oktatásban nagyobb esélyük lesz. Általános iskolás gyerekek számára programokat szervezünk, ösztöndíjakat osztunk továbbtanulóknak, és kapcsolatot tartunk a szakiskolával és a kollégiummal, amely a régióban működik.
Az évek során sokat tanultunk arról, hogy a romák megkülönböztetése Magyarországon a mindennapi gyakorlatban mit jelent, és különösen arról, hogy a megkülönböztetés a gyerekek és fiatalok fejlődésére hogyan hat.

Bevezető

A második világháború utáni évtizedekben a cigányok többségükben vidéki népcsoportot alkottak. A falu közösségének a peremén éltek, és a politikusok alig foglalkoztak velük. Ez a múlt század 60-as éveiben változott. Annak idején Magyarországon is a munkaerőpiacon maradandó hiány jelentkezett. Lassan bekapcsolódtak a romák a hivatalos gazdasági életben. Mentek az áramszolgáltatónak és a telefonvállalatnak árkot ásni, a vonatokon és a pályaudvarokon megjelentek mint takarítók. Később a Kádárkorszak virágzó üzemágaiban, az útépítésben és a lakásépítésben, munkát találtak. Még később a nehéziparban és a mezőgazdaságban foglalkoztatták őket. A 80-as években jelentkeztek egy-két olyan szakmában is, amihez tanulni kellett. Így például traktor-, busz- és teherkocsivezetést vállaltak, Budapesten villamosvezetést is. A 80-as évek végén majdnem minden cigány származású férfi hivatalos, és állandó munkahellyel rendelkezett.
Annak ellenére, hogy a hatóságok azt a minimumra korlátozni próbálták, indult egy migrációs folyamat. Romák átköltöztek, nem elsősorban a fővárosba, hanem inkább a kisebb vidéki városokba, főleg persze azokba a városokba, ahol bőven volt szükség segédmunkásokra.
E fejlemények következménye az volt, hogy a cigányokkal szemben gyakorolt hagyományos lenézés az értelmét veszítette. Romák, akik ezt a korszakot átélték, arra nosztalgiával visszaemlékeznek, nem csak azért, mert akkor jövedelmük olyan volt, hogy abból családjait fenn tudták tartani, hanem azért is, mert úgy érezték, hogy hasznos állampolgároknak, és magyaroknak el vannak ismerve.

Mind ez a 1990 körüli években megváltozott. Azok az iparágak, amelyek a cigányoknak munkát adtak, sorban összedültek. A nagyszabású lakásépítés már a 80-as évek elején megszűnt. A 80-as évek folyamán az útépítésben is bekövetkezett a stagnálás. A 80-as évek végén a nehéz ipar és a bányászat zsákútba kötött ki, és a 90-es évek elején a téeszek csődbe mentek. A válság nemcsak a romáknak kárt okozott, de a romák annak mind népcsoport áldozatul estek. A 90-es években a cigányság végig egy gazdasági üregben élt. Új nemzedékek nőttek fel, anélkül hogy kapjanak bármilyen helyt a magyar társadalomban.

E körülmények között alakult egy új tipusú cigánygyűlölet. A szóvivői a romák ‘feleslegességét’ nem a válság következményének tartották. Az okát eltérő sajátosságokban és jellemvonásokban látták, melyeket a romákra jellemzőknek tartottak. A cigánykérdést szerintük azért csak a romák eltüntetésével lehet megoldani. Budapesten annak idején fiatalok körében a következő találós kérdést tették fel: ‘Száz halott cigány fekszik a földön. Nem tudod hogy mi az? Nem tudod? Az csak a kezdet!’
Ez a ‘vic’ szerencsére a 90-es évek Magyarországán nem válhatott valóvá, de a közhangulat változott. Elterjedt egy hétköznapi cigánygyűlölet, amellyel a romáknak szembe kellett nézniük, ha a helybeli hatóságok irodáiba, a munkaügyi központokba bementek, vagy ha orvost meglátogattak, vagy kórházban kezeltették magukat. A közhangulat változása hatott az oktatásra, és a munkaerőpiacra is.
Ebben a romák számára hírtelen ellenségessé vált világban szerte az országban előfordultak a konfliktusok, és a cigánygyűlölet erőszakos kinyilvánulásai. Így a 90-es évek elején a keletmagyar Kétegyháza egy rendes pogromnak a színterévé vált. Annak idején Egerben is volt erőszakoskodás romákkal szemben.
Orbán Viktor kormányzása alatt (1998-2002) újra megtörténtek hasonló dolgok. Pakson például az önkormányzat 2002-ben kényszeríteni akart egy csomó roma-családot arra, hogy költözzenek át a szomszédos Faddba. Falusiak lerombolták a roma-családok számára épült lakásokat.
Egyes esetekben annyira fenyegetővé vált a légkör, hogy romák elmenekültek az országból, és másútt medenéket kértek. Egy magyar kutató, Ladányi János, szerint a kisebb vidéki városokban a legfeszültebb volt a helyzet. Kirobbanásokra került a sor, ha a helybeli hatóságok a cigánygyűlölet kinyilvánulásait ha hallgatag is engedték.
Székesfehérvárott problémák alakultak, amikor az önkormányzat ki akart költöztetni roma-családokat a város központjából a város peremére letett konténer-lakásokba. Egy országos kampánnyal sikerült ezt megakadályozni.

Benyomásunk szerint 2002 óta enyhén javul a helyzet. Ez részben összefüg az akkori választások eredményével. Hiszen a kormányzó jobboldali-nacionalista Fidesz akkor vereséget szenvedett. A választások után egy szocialistákból, és szabad demokratákból álló koalició került hatalomra. A kormányváltásnak köszönhetően helybeli vezetőknek, és polgármestereknek nehezebbé vált a cigánygyűlölet megnyílvánulásaihoz hozzákapcsolódni. Ezt már rögtön 2002 nyarán lehetett érezni. De nőtt a munkalehetőség is. Ez hatott az elmaradott országrészekre is, úgy, hogy ott fekete munka és napszám jobban megfizetődik. Még nem lehet tudni, hogy mennyire maradandó a javulás.
Az alábbiakban arról lesz szó, hogy hosszan tartó társadalmi elszigeteltség az érintettekre hogyan hat. Példákat használunk abból a régióból, ahol alapítványunk tevékenykedik. Azután szó lesz arról, hogy a magyar kormányok hogyan bántak a helyzettel.

A társadalmi elszigeteltség következményei

Az elmúlt század 90-éveinek elején a magyar cigányság elszigetelődött. Ennek következményei a mindennapi életet és a gyerekek és fiatalok fejlődését illetően mélyre hatóak voltak.
Hosszan tartó elszigeteltség azt okozza, hogy sok területen (1) elavult módszerek és viselkedési formák fennmaradnak. De a magyar romák (2) földrajzilag is elszigetelődtek. Láthatatlan börtönben élnek. Ha nincsen arra lehetőség, hogy a romák a minimálisan szükséges jövedelemre szert tudnak tenni, akkor (3) egyoldalú függőség fog alakulni. Az ellenségesség, melyet a környezet éreztet, a romák között is feszültséget okozhat, és azt eredményezi, hogy (4) az egymással szembeni szolidaritás a rokonságra korlátozódik, és azt hogy a szolidaritás új formáival nem kisérleteznek. Megkülönböztetés és gyűlölet terjednek a cigányságon belül is, és (5) kettéosztja a közösséget. Annak következményeképpen előfordulhat, hogy romák próbálnak (6) szabadulni roma-identitásuktól. Az ellenségesség, amely a romákat körülvesz, az oktatásban is jelentkezik. Ami (7) gyerekek és fiatalok felnőttéválásában komoly zavart okozhat. A peremére szorultságnak köszönhetően romák (8) a jövővel kapcsolatban egy olyan magatartást fejleszthetnek, amely az adott helyzetnek talán megfelel, de amely annak változását megakadályozza. Aki sokáig kilátástalan helyzetben él, (9) önpusztító magatartást is mutathat.

1. Elalvult módszerek konzerválódnak

A mesterséges elszigeteltség, amelyben a romák élnek, azt eredményezheti, hogy ők az olyan szokásokat is megtartják, melyek a társadalmi határ másik oldalán elavultnak számítanak.
Jelentéktelen, de szembetűnő példája, hogy a romák mosott ruhájuk még mindig szárítani kiteszik az udvar kerítésére. Ez a szokás régén vidéken a szegényebb parasztok körében is el volt terjedve. A múlt század 50-es éveitöl a csipesz meghódította a vidéket, de ez az egyszerű találmány a roma-udvarokig nem jutott el.
De nemcsak a ruhaszárítás megoldása, hanem a férfiak és nők közti szereposztás is a régmúlt időkre emlékeztet. Férfiak feleségükkel, és a gyerekekkel szemben parancsoló stilust megengedhetnek maguknak. ők maguk sok esetben egy fajta luxus-lovak: a mindennapi harcot a megélhetésért a nő vezeti, és a család túléléséért ő viseli a felelősséget.
Sokszor azt lehetett sejteni, hogy a férfiak és a nők közti szereposztást még emlékeztet arra az időre, amikor a férfi jövedelméért kint iparkodott (mint kereskedő, napszámos stb.), és a nő az otthoni dolgokért felelős volt (nemcsak a háztartásért, hanem a konyhakertért, és házi termékek előállításáért és eladásáért). Ez a helyzet persze a múlté, de a romák a körülményeket, amelyekben azóta élnek, nyilván nem tartanak elég stabilnak ahhoz, hogy az egymás közti szereposztáson változtassanak. Evvel tekintekben fontos volt az is, hogy a magyar társadalomban véghez mennő változásokat a férfiak és nők közti szereposztással kapcsolatban csak messziről megfigyelhették.
Gyerekeik felnevelésében is nagyon ódivatosok a romák. Kisbabákat és óvodás gyerekeket nagyon egyoldalúan ‘aranyosak’-nak tartják, elkényesztik, aminek köszönhetően a motorika és a beszélőképesség lassabban fejlődik. Amikor a következő gyerek születik, az idősebb gyerek megközelítésében forradalom törtenik. ő attól a perctől ‘rossz’, és az új értékelés szerint, amin a gyerek maga nem tehet semmit, a további nevelésben parancsok, tilalmak, és gyakran kikapás is nagy szerepet kap. Játék legtöbbször hiányzik. Nem szokás, hogy a családtagok közösen játszanak, vagy közösen csinálnak valamit. A főzésben az asszonyok a lányokat igen, de a fiúkat nem vonják bele. A lakás takarítása, a kert gondozása, a meszelés és a festés is női munkának számít.
Ez ahhoz hozzájárul, hogy a romagyerekek első életéveiben már komoly elmaradottságot felépítenek.
Majd amikor a gyerekek 12, 13, vagy 14 évesek, ha lányok anyjuk a konyhában megmagyarázza és megmutatja, hogy a jövő nekik mit fog hozni. A legidősebb fiu apjával jár dolgozni, és így megtanulja a férfimunkát. Így a gyerekek már nagyon korán fel vannak készülve a felnőtt életre. Csak az a gond, hogy a képességek, amelyeket így szereznek, á mai világban már nem elegendőek, és hogy a fiataloknak is egyre nehezebben esik, ezeket a képességeket és annak megtanulását komolyan venni.
Ételkészítés területén is nagy az elmaradottság. A cigánykonyhában túléltek hagyományok, amelyektől a magyar társadalom már régen elbucsúzott. Így romaházakban szokás naponta egy ételt készíteni, amelyből ebédelnek és vacsoráznak is, és amely maradéka másnap a reggeli. Nagyon fontosak a levesek, melynek tápértéke főleg a hozzátett tésztától, vagy krumplitól füg. Zöldség a cigánykonyhában nem népszerű. Ennek következményeképpen a táplálkozás sokszor egyoldalú. Az étel elromlása könnyen előfordulhat, és problémák a higiéniával könnyen adódhatnak.
Még komolyabb problémák alakulhatnak ott, ahol a háziásszony a ételkészítés hagyományos módszereit nem tanulta meg otthon. ő rá van szorulva a modern bolti készítményekre, de nem mindíg tudja, hogy avval mit kell kezdeni. Sok esetben hiányoznak a barátnők akik tanácsot adhatnának. Az ilyen családoknál az ebéd sokszor bolti tésztából áll, amelyet az asszony ipari izesítőkkel elkészített.

2. Helyhez kötöttség

Levendel László, a híres pesti orvos, ‘A túlélő’nevezetű könyvében azt írja, hogy a rendszeres megkülönböztetés hatása alatt a félelem a diszkriminált csoport kollektiv jellemvonásává válik. Az északmagyarországi romák esetén ezt többször megfigyeltük. A cigányok általában nagyon ragaszkodnak ahhoz a helyhez, ahol laknak, rokonságukhoz persze, falujukhoz, és azon belül ahhoz az utcahoz, vagy falurészhez, ahol otthon vannak. A távolabbi környezet számukra a nagy, veszélyes, sőt gonosz külvilághoz tartozik.
Erika például férjével, gyerekeivel a szőledi cigánytelep utolsó kunyhójában lakott. Szőled régi falu, amely teljesen és visszaismerhetetlenül összeolvadt egy másik faluval, Hernádvécsével. De akkor is, amikor lakást vettünk neki, semmi pénzért nem akart Hernádvécsére költözni.
Két Fájban kunyhóban lakó család belemerészkedett az átköltözésbe. Átmentek Hernádszentandrásra, amely Fájtól 25 kilométerre esik. Rövidesen az átköltözés után Gyula, az egyik család apja, a bucsún belekeveredett egy verekedésbe, ami, rokonok szerint, nem szokatlan. Az új helyzetben pedig a két család annyira bizonytalannak és veszélyben érzezte magát, hogy leginkább rögtön visszamenekültek volna. Egy évvel az átköltözés után a két család újra Fájban lakott. Egy másik fáji lakos, Dezső, családjával kunyhójából elköltözött a szomszédos Szalaszendbe. őt ott megtámadták. A család annyira megijedt, hogy ők tényleg rögtön visszamenekültek.
Gyuszi, aki feleségével és hat gyerekkel egy rosz állapotban lévő kétszobás lakásban lakott, eyáltalán nem mert elköltözni. Sok kételkedés után támogatásunkkal parasztházat vett, amely 100 méterre lakáskától állt. Az új ház az apósának szomszédjában volt, és családjának kitünően alkalmas volt. De akkor is hónapok elmúltak, amig végre régi lakásukat ott merték hagyni.
Ez a félelem az átköltözéstől nagyon káros lehet, ha fiatalokról van szó, akik kisebb eldugott falvakban laknak. Fiatalok, akik az ilyen falvakban ragadnak, és ott esetleg családot alapítanak, biztosra tudják, hogy életük végéig munkanélküliek lesznek. De akkor is nagy kivétel, ha valaki mer idegen környezetbe menni. Jó példájának látszott János, aki Pusztaradványból való. Az édesanyja által kapott munkát Encsen, amely a régió központja. Encsen megismerkedett egy lánykával. Összeházasodtak azóta, de János még mindíg Pusztaradványban lakik.
Észak-Magyarországon többször fiatalokkal találkoztunk, akiknek esetében az átköltözés nem volt sikeres. Nem sikerült nekik Miskolcon, vagy Budapesten gyökeret verni. Elköltöttek amit hoztak pénzt és visszajöttek falujukba.
Az ellenségesség, melyet a romák mindíg maguk körül tudnak, korlátozza mozgásszabadságukban, és nem hagya azt a kis bátorságot alakulni, amely szükséges, ha az ember másutt szerencséjét ki akarja próbálni. Ez nagyon rosszul hat a cigányság iskolázottságára is. Gyerekek, akik Csenyétén a romabarát iskolán az alsó tagozatot elvégezték, Baktakékre mentek (13 km) az ottani iskolában. A légkör ott viszont olyan, hogy új iskolájukat már hamar megunták.
Aki a nyolcadik osztályt elvégzi, az encsi szakiskolára, vagy az encsi gimnáziumra rá van utalva. Nagyon sok gyereknek nem sikerül az új környezetben helyt állni.
Azok közt a cigányok közt, akikkel megismerkedtünk, sokan vannak, főleg fiatalok, akiknek csak nagyon hiányos ismeretei vannak arról, hogy földrajzilag milyen környezetben élnek. Sokan közeli falvaknak nem ismerik még a neveit sem. A romák inkább szociális hálozatban mint földrajzi hálozatban gondolkodnak. Térképük egy csomó helyből áll, ahol úgy tudják hogy rokonok laknak. Ezek között a helyek között nagy fehér foltok vannak.
Egy példa. Andrástól, és Jenőtől, két Hernádvécsén lakó családfőtől, kérdeztük, hogy hol lehet olcsón motorfürészt venni. Javasolták a nyiregyházi piacot, amely falujuktól 80 kilométerre van. Úgy tudták, hogy ott olcsón lehet ruszki fürészt venni. Busszal, mondták, Miskolcra kellene utazni, és onnan vonaton Budapestre. Azért mondott András Budapestet, mert nagyon régen egy pesti pályaudvaron táblán látta, hogy onnan indul vonat Nyiregyházára. Ha javaslatát elfogadjuk, nem 160 kilométeres, hanem 1000 kilométeres az útunk.

A magyar társadalom ellenességének és az attól való félelemnek közvetlen következménye, hogy a romafiatalok nem követték a példáját azoknak a parasztfiataloknak, akik a ’70-es és ’80-as években tömegesen ettől a vidéktől elbucsúztak.
Amennyiben a cigányság körében migráció fordul elő, ez a vidéki városok felé irányul. Kemény István, aki ezen a területen elismert kutató, meg tudta állapítani, hogy a romalakosság harmade a megyei központokban él. Az ő jelentette anyag ezt nem mutatja ki, de kétségenkivül itt a keletmagyarországi városokról van szó. Ezek azon a részen találhatóak, ahol a gazdasági élet 1989 óta a mai napig nem lendült fel. Ami azt jelenti, hogy a cigányok migrációját nem lehet az akkori parasztfiatalok migrációjával összehasonlítani. A parasztok cseréltek egy gazdaságilag halott vidéket olyan helyekre, ahol munkát találtak. Azok a romák, akik költöznek, az egyik jövő nélküli helyről a másikra vándorolnak.

3. Egyoldalú függőség

Régen sok cigánynak parasztja ‘volt’, úgy mondták. Annak a paraszt udvarán tevékenykedtek, napszámban munkát vállaltak nála, és ő hozzá fordultak, ha kölcsön kellett, és főleg ha hitelben élelmet vinni akartak. A kapcsolat kétoldalú volt, a felek függtek egymástól, ha igaz is, hogy a parasztok általában jobb tárgyaló helyzetben voltak. Az elmúlt évtizedek gazdasági változásainak köszönhetően ez alaposan megváltozott. Azokban a térségekben, ahol sokan laknak romák, alig él paraszt, aki még aktiv gazda. Úgynevezett parasztok ott általában 50 év fölöttiek, aki nyugdíjuk, vagy rokkantnyugdíjuk mellett kisállattartásból és kert vagy háztáji megműveléséből még egy kis mellékjövedelemre szert tesznek. A robikapák, a damilos fűvágók, és az áramos, vagy motoros fűnyírók egyre jobban helyetesítik az ásókat, a kapákat és a kaszákat. Romáknak már nem nagyon tudnak munkát adni. A cigányok viszont sokkal erősebben rá vannak szorulva, hogy valaki kisegítsen kölcsönökkel. Az így alakult helyzetet jellemzi az egyoldalú függőség.
Több paraszt ezt kihasználja. Nagyon magas árakat, uzsorakamatot kérnek, a havi számlázásban tudatosan hibákat beírnak, vagy kundsaftjukra drága pénzért bort vagy pálinkát rákényszerítenek. A romák kénytelenek a magas végösszegeket elfogadni.
A ’90-es évek folyamán mások is ‘felfedezték’ az uzsorakamatért adott kölcsönt, vagy a hitelre adott élelmit mint jövedelemforrás.
Előfordult például, hogy rendőrök az otthon vágott disznó husát hitelre kiadták, persze nagyon magas árakért. Egy másik faluban sokáig a postás volt az uzsorás. A családi pótlék és egyéb jövedelmek szétosztása ő ra lévén bízva, azokat az összegeket, amelyeket az ő véleménye szerint visszaigényelhetett, egyszerűen a kifizetett pénzből lefogta. De előfordult az is, hogy az ilyen kölcsönöket a polgármesteri hivatalban a munkanélküliből, vagy a segélyből levonták.

Hernádvécsén két ‘üzletember’ külföldről hozatott használt TV-készülékek és hasonló tárgyak eladásával foglalkozik. A vevő nagyon magas árért saját kockázatára hazaviszi a leírt gépeket. Akinek többször pechje volt a készülékével, felépített egy tartozást, amely alul soha nem fog tudni kimászni.
Az olyan falvakban mint Taktaharkány, Megyaszó, Onga szokásossá vált egy hónapra pénzt adni 100 százalékra. Ezekben a falvakban sokszor romák az uzsorások. Aki az olyan emberekkel üzletet köt, nagyon hamar rájön, hogy ez csapda. Egy pár hónapon belül a ‘tartozás’annyira nő, hogy az illetőnek lehetetlenség visszaadni. Ilyenkor kénytelen a bankkártyáját átadni. Attól kezdve az uzsorás kiveszi a családit és egyéb hivatalos pénzeket, és ő fog dönteni, hogy az, aki ezekre a pénzekre jogosult, mennyit kap kézhez. Csak a meneküléssel tud az áldozat az uzsorástól szabadulni. De menekülés sok esetben a lefelé halado spirál kezdete. Mert annak, aki teljesel nincstelen, nagyon nehéz lesz másutt gyökeret verni. A történet vége nagyon sokszor, hogy a család szétbomlik.
Az önkormányzattal, vagy az önkormányzati szociális bizottsággal való kapcsolatban is van egészségtelen függőség. Önkormányzatok egy szociális alappal rendelkeznek, amelyet részben saját döntésük alapján, és részben országos szabályok alapján elköltenek. Főleg ha egyéni támogatásról van szó a döntések folyamata nem mindig átlátszó. Romák a gyakorlatban nem tudnak kihez fordulni, ha az önkormányzat nem honorálja kérelmüket.
Így könnyen előfordulhat az, hogy egy, vagy több jómódú lakos a falu cigányságát kezében tartja.

4. Szolidaritás a családon belül

Úgy mint a magyar többségnél családi és rokonsági kapcsolatok a cigánylakosságnál is nagyon fontosak. A magyar társadalomban közben alakultak más fajta viszonyok is, melyek keretében emberek egymáson segítenek. Ez a romáknál kevésbé jellemző. Azokban a falukban, melyeket ismerünk a cigányközösség több ‘bandá’-ból áll. Ezek a bandák rokonokból tevődnek össze. A bandák legtekintélyesebb emberei egymással vetélykednek. ők alig képesek egymással kompromisszumokat kötni. A bandák mellett sok esetben egy-két család van, amely semelyik bandához nem tartozik. ők túlélésükért sajátmagukra vannak hagyva. Ezek a családok általában a legnehezebb helyzetben vannak.
Ennek következményeképpen Hernádvécsen például, ahol 400 roma lakik, hét cigányszervezet létezik. Ezek a ‘szervezetek’ egyáltalán nem akarnak a falu cigányainak érdekeit védeni. Csak azért alapították meg a bandák vezetői, hogy tudjanak általuk pályázati pénzeket Budapestről bandájuk felé irányítani.
Familiák közti ellentétek Fájban például azt eredményezték, hogy ott nem alakult cigány kisebbségi önkormányzat.
A megkülönböztetés hatása alatt a cigányok alig megengedhetik maguknak, hogy a szolidaritás új formáival kisérletezzenek. Ellenkezőleg, a diszkrimináció mechanizmusa élesebbé teszi az egymás közti ellentéteket, és a cigányközösségen belül új határvonalakat húz.

5. Új ellentétek

A diszkrimináció, melyet a romák éreznek, a romaközösségen belül visszatükröződik. Cigányok másutt a régióban, vagy a faluban élő cigányokat kijelölnek olyan cigányoknak, akik a magyar társadalom diszkriminativ képének megfelelnek. Így előfordul, hogy romák az egyik faluban azokról a romákról, akik egy másik faluban élnek, a legsötétebb színekben képet festenek. A diszkrimináció főleg az ellentétet kiélesíti azok között a cigányok között, akik jobban a parasztkörnyezet normái szerint élnek, és azok között akik nem úgy akarnak, vagy tudnak élni.
A bűnbak szerepét sokszor azoknak a családoknak kell vállalniuk, melyek semelyik falusi banda védelmét nem élvezik.
A mi régiónkban ez a tipusú ellentét viszonylag új. A cigánytelepek ‘megszűntetése’, vagy inkább eltűnése után (a ’70-es évek elején) alakult. Annak idején a romák számára egyre jobb lett a munkalehetőség, és a cigányközösségen belül indult a szociális differenciálás folyamata. Ez a folyamat 1989-ben megállt, de az ellentét a ‘polgárosodó’ és a ‘faluvégi’ cigányok között megmaradt. A legélesebben jelentkezik ez az ellentét azokban a falvakban, amelyek életképesek, és melyekben a romák számaránya a falu öszlakosságában jóval az 50 százalék alatt van. A nem-cigányok egyébként nem egyenrangúnak elfogadják azokat a cigányokat, akik a ‘polgári’ életmódot választják maguknak. Azokban a falvakban, amelyek nem életképesek, és amelyben a romák számaránya az 50 százalék fölött van, ez az ellentét kevésbé jellemző.

6. Presztizs-élelem, presztisz-bútor

Rendszeres diszkrimináció hatása alatt a romák maguk roma-identitásukat problémásnak felfogják. Büszkék származásukra, de ugyanakkor szégyellik is magukat származásuk miatt. Tapasztalatunk szerint nagyon kevés az a cigány aki szive mélyében nem büszke a cigányságára. De az ellenkezője is igaz: kevés az a cigány aki származása miatt szégyent nem ismer, és adott esetekben nem próbál identitásától szabadulni.
Aki a cigányidentitását tagadni próbálja, szokott jövedelme viszonylag nagy részét presztizs-tárgyakra és presztizs-élelemre költeni. Sokszor olyan cikkekről van szó, amelyek a magyar társadalomban már nem presztizs-cikkeknek számítanak. Így a mi régiónkban a fali szekrényt láttuk meghódítani a romalakásokat. Parasztok nagyon sok pénzért eladják a használt szekrény-kombinációkat cigánycsaládoknak. Ott félig, vagy teljesen üresen díszhelyt kapnak a lakásban. Többször együtt egyéb használatlan presztizs-tárgyakkal az első házban állnak, abban a szobában, amely régen a parasztoknál a ‘hideg ház’ volt.
Vidéken régen a disznóól a benne lakó állatokkal együtt a jólét egyik jele volt. Aki azt megengedhette magának, karácsony előtt disznót vágott, és húsából és zsírából átette magát a télen. A magyarok egyre jobban félnek az érszükülettől, a szívbetegségektől és a korai dementiától, kórok melyek a disznóhús fogyasztása elősegítheti. ‘Koleszterin’ pánikszerű reakciókat vált ki, és városokban hosszú sorokban várakoztak az alternativ gyógyszerészek és csodatevők boltjai előtt. Ugyanakkor cigánycsaládoknál disznóhús és szalonna a műveltség jeleként az asztalra kerülnek. A hagyományos cigánykonyhából való receptek, melyek sokkal egészségesebbek, és olcsóbbak, átadják a helyüket ennek a divatnak.

7. Alultápláltság, megkülönböztetés az iskolában

A holland alapítvány baráti köréből való szakértők megállapították, hogy a romák többségének a táplálkozása e a mi régiónkban egyoldalú és nem elegendő. Három veszélyeztetett csoport van, amelynek a helyzete súlyos: gyerekek a 6-dik életévig, terhes asszonyok és azok a családok, amelyeket a falu-, és a cigányközösség kitaszítja.
Krónikus alultápláltság az első életévekben a gyerek fejlődését komolyan gátolhatja, és maradandó kárt is okozhat. Így az alultápláltság sok cigánygyereknél még súlyosbíti az elmaradottságot.

Az iskolában a romagyerekek olyan környezetbe kerülnek, amely fejlődésük sok esetben nem elősegíti, hanem újra meggátolja.
Úgy mint általában a magyar társadalomban a romákkal szembeni lenézés és gyűlölet pedagógusok, és tanárok körében is elterjedt jelenség. Ez érvényes azokra az iskolákra is, melyeknek tanulói nagyobb részben cigányok.
Sok az a tanító, aki ha lehet nem foglalkozik a romagyerekekkel. Előfordulhat az is, hogy ha az iskolában ebédelnek, a cigánygyerekek kevesebbet kapnak mint a parasztgyerekek. Ha romagyerek hiányzik az iskolából, a tanító sok esetben nem, vagy csak későn intézkedik.
Azonkivül a szegregáció több forma alatt jelentkezik az iskolában. Ez majd még szóba kerül, ha a kormány intézkedéseiről tárgyalunk.
Így a cigánygyerek az általános iskolában kevesebbet tanul, mint a többi gyerek. De ami még sokkal súlyosabb, az az, hogy ezek között a körülmények között felnőtté válásuknál komoly problémák felmerülhetnek.
Hiszen az általános iskola egyik fontos funkciója, hogy az a gyerekeknek egy új környezetet ad, ahol az otthoni hierarchia nem érvényes, és ahol az idegenekkel való kommunikációt gyakorolhatják. Ha hazaérkeznek, van mondanivalójuk, ami presztizsüket otthon növeli. A romagyerekek számára az iskola ezt a szerepet csak kisebb méretben, vagy egyáltalán nem tölti be.
Így a megkülönböztetés az oktatásban okozza, vagy elősegíti az olyan jelenségeket mint az úgynevezet pseudo-debilitás, egy fajta debilitás, amelyre az illető betegnél a szakértők (fizikai) okot nem találnak, a labilitás, amely sok romafiatalra jellemző, az olykor pánikszerű viselkedés, és az alacsony tehetség a kommunikálásra és konfliktkezelésre.
De annak köszönhető az is, hogy a cigánygyerekeknek nincs saját mondanivalójuk, szüleik gyerekként kezelik addig, amíg maguknak családot alapítanak. A család, amelyet a romák sokszor nagyon fiatalon alapítanak, mintha helyetesítené azt a saját világot, amelyet az iskola nekik nem tudott ajánlani. Sok fiatal csak családalapítással önállósulhat szüleitől.
Az hogy felnőtté válásuk így zajlik le, azt okozza, hogy ők az idősebb nemzedékkel szemben gyengébb pozicióban maradnak. Az egyik oka annak, hogy a cigányoknál a vezető emberek általában a 45-dik életév fölöttiek.

8. A jövő problémát okoz

Az élet a társadalom peremén arra ösztönzi a romákat, hogy jövőjükkel erősen másképpen bánjanak, mint a magyar társadalom többsége. A cigányok nem reménykedhetnek abban, hogy nekik, úgy mint a többinek, sikerülni fog önálló életet felépíteni, hogy ők szüleikhez képest jobb helyzetbe kerülni fognak. ők esetükben a puszta túlélés az, amiben reménykedhetnek, és ha túlélni akarnak, akkor inkább bele kell nekik nyugodniuk abban, hogy nincs nekik jövőjük.
A jövőnek hátat fordítani, persze nem egyfajta jellemvonása a romáknak. Azokban a nemzedékekben, melyek a ’70-es és ’80-as években felnőttek, vannak sokan, akik igenis saját és családjuk jövőjére gondoskodtak. Ha a jövő azóta kevesebb érdeklődést kelt, akkor azért mert a még a ’80-as években adott lehetőségek azóta megszüntek és a kilátástalanság felváltotta.
A jövő hiánya nagyon mélyen beleszőtte magát sok cigány életébe. Evvel például összefügg az, hogy a hónap nagy részét hitelből szokták élni, és hogy, ha elfogyott az élelem is, a pénz is, és a hitel is, bútorokat, TV- és egyéb készülékeket eladnak, általában nagyon alacsony áron. De mutatkozik abban is, hogy a tanulást nem nagyon szokták értékelni (’úgyse kapunk állást’), és abban is, hogy a rossz lakáskörülmény, a hiányos ruháztatás, az egyoldalú étkezés, a dohány- és szeszfogyasztás káros hatása az egészségre őket nem nagyon szokta idegesíteni. Az esetleges jövő a romák életében csak gondot okoz. Problémájuk a túlélés, a ma. Hogyan kerülünk az egyik napból a másikba? A mindennapi gondok megoldása érdekében mindazt, ami a jövőre volt szánva, minden további nélkül felhasználják. Sok cigány egy állandó riadó-, vagy pánikhelyzetben él.
Ennek következményeképpen a cigányközösségek környezetében mindíg az olyan emberek vannak, akik mint a gémek türelmesen megvárják azt a pillanatot, amikor valamelyik családnál a szükségállapot jön be. Ilyenkor jéghidegen kihasználják a helyzetet. Egy kis pénzért, vagy élelemért elsajátítják ami nekik kell.

Akkor is, ha az átköltözésre lehetőség nyílik, az új lakóhely választásánál nem szempont az, hogy melyik jobb jövőt igér. Sokkal fontosabbnak tartják, hogy az új faluban ismerősek, vagy rokonok laknak. Rokonok közelében könnyebb túlélni, mert őket könnyebben lehet kényzeríteni arra, hogy pénzt, vagy élelmiszert adjanak.
Jankó és Béci, két fiatal családfő. Mindegyik rossz állapotban lévő kunyhóban lakik, amely apósuk udvarán áll. Mindegyik szivesen elmenne a közlekedés szempontjából rossz fekvésű Fájból. Jankó akarna Pusztaradványba elköltözni. Hogy annak a falunak a fekvése még rosszabb, őt nem zavarja. Azért akar Jankó oda költözni, mert az anyukája ott lakik. Béci Hernádszentandrásban szeretne lakni. Azt a falut is csak vékony szálak fűzik össze a külvilággal. De akkor is tervezi az átköltözést oda. ‘Ott laknak rokonaim.’
A cigányok viselkedésében sok vonás, ami butának, vagy ügyetlennek látszik, reakció a jövő hiányára. Az adott helyzetben ez a reakció érthető, és talán még megfelelő is, de ugyanakkor akadályozza a változást.

9. Önpusztító magatartás

Azoknak viselkedésében, akik magukra hagyva, és elszigetelten túlélni próbálnak, jelentkeznek elemek, melyekkel sajátmaguknak, és saját személyiségüknek kárt okoznak. Alkoholizmus és veszélyes viselkedés a válaszok egy helyzetre, amelyben változásra nem látnak lehetőséget.
Alkoholizmus nem is a helyes kifejezése annak, ami ilyenkor szokott lezajlani. Ezeket az alkoholistákat nem azt jellemzi, hogy minden nap szokat isznak, hanem azt, hogy havonta kétszer (fizetéskor, családikor) , amikor úgy pénzük van, akkori bevételük részét szeszfogyasztásra felhasználják.
Van akinek az, hogy kéthetente lehet, akárcsak a mámorban, a mindennapi börtönből kiszabadulni, többet ér mint egy jobban berendezett börtön, amit ugyanavval a pénzzel el tudna érni.

A kormány hozzáállása

1990 körül már egyértelmű volt, hogy a társadalmi és gazdasági fejlődés a cigánylakosságot a társadalom peremére fogja szorítani. Úgyanakkor jelentkezett egy új tipusú cigánygyűlölet. De az egymást követő kormányoknak (Antall József 1990-1994, Horn Gyula 1994-1998, Orbán Viktor 1998-2002, Megyessy Péter 2002-2004, Gyurcsány Ferenc 2004 óta) nem sikerült ezekre az új problémákra hatásos intézkedésekkel reagálni.
A kormánypolitika több esetben tiszta véletlenül pozitiv hatással volt a romákra (a Nemzetiségi és Etnikai Hivatal létesítése, a kisebbségi önkormányzatok választására adott lehetőség (1994 óta), az ombudsmanintézmény létesítése, és a lakásépítésre szánt szociálpolitikai támogatás (1994 óta).
Az alábbiakban először a kisebbségi politikát, és a lakásépítési politikát megtárgyaljuk. Azután következik az oktatáspolitika és a régionális politika 1990 óta.

A kisebbségi önkormányzatok

Úgy mint több europai országban Magyarországon is a múlt század 80-as években jelentkezett egy nacionalista irányzat. Programja a régi ‘nagy’ Magyarországnak a feltámasztása volt, egy országnak, amely ugyanazokkal a határokkal rendelkezne mint régen, amikor a magyar királyság a Habsburg birodalom részeként egy területen uralkodott, amelyen a mostani Magyarország mellett most Horváthország, Szlovákia, és Románia és Ukrajna része található, és amelynek a fele lakossága magyarul beszélt. Az új nacionalisták azonkivül országuknak közép Europában vezető szerepet igényeltek.
A ’80-as évek politikai körülményei között ezeket nem lehetett nyíltan kimondani. Így a határontúli magyar kisebbségek ennek az irányzatnak a főtémájává váltak. A szocializmus bukásával ez az irányzat fellendült. Az új helyzetben a vezető politikusok jónak látták azt, hogy a magyar kormány kollektiv jogokat ad az országonbelüli –nagyon csekélynek vélt- nemzeti és etnikai kisebbségeknek. Ugyanis a kormány így sokkal jobban tudna a határontuli magyarok részére is kollektiv jogokat igényelni.
Az ország így szaporodott egy állami hivatallal, amelynek feladata volt a magyarországi kisebbségeknek lehetőséget biztosítani arra, hogy kisebbségként szervezkedjenek (az igazgatója Horn Gyula idején államtitkári ranggal rendelkezett).
Úgyanakkor törvényt hoztak, amelynek alapján kisebbségi önkormányzatokat lehet megválasztani. Az első választások 1994 decemberében voltak.
A kormány akart volna az u.n. nemzeti kisebbségek (németek, szlovákok, románok, szerbek, horvátok) számára a kisebbségi önkormányzatok megválasztására lehetőséget adni, de az első alkalomtól főleg a romák, akiket közben etnikai kisebbségnek elismertek, éltek az új lehetőséggel.
A kisebbségi önkormányzatokról szóló törvényben nagyon komoly jogi hiányosságok voltak, és az önkormányzatok hatásköre és pénzügyi lehetősége nagyon korlátozott volt. De éppen azért, mert főleg cigány kisebbségi önkormányzatok alakultak, a Horn-kormány, de a késöbbi kormányok is, a törvény javításától, és a kisebbségi önkormányzatok jogkörének bővítésétől eltekintettek.

Lakástámogatás

1994-ben törvényt hoztak, amelynek keretében azok, akik saját családjuknak lakást építenek, komoly állami támogatást igényelhetnek. Magyarországon megszokott dolog, hogy fiatalok szüleik, vagy a rokonok segítségével szabadidejükben maguknak lakást építenek. Ezt a szocialista állam a 80-as években erősen támogatta. Az OTP (akkor állami bank) lakásépítésre kedvező hiteleket biztosított, és a vállalatok alkalmazottaik esetében extra kölcsönökkel, vagy természetbeni segítséggel továbbra könnyítették az építkezést.
Az 1994-ben életbe lépett szabályrendszert ennek folytatásaként képzelték. De attól a rendszertől, amely a 80-as években érvényben volt, az új rendszer két szempontból lényegesen eltért. Az új szabályok szerint támogatás csak annak az építkezőnek járt, aki képes volt önerőből az alapot és a falakat megépíteni. A másik külömbség az volt, hogy a segítség most adomány formáját kapta. A támogatás összege attöl függöt, hogy hány gyereke van az illető családnak, és több részletben kifizetődött.
Fiatal romacsaládoknak persze csak kivételesen állt módjukban az alap és a falak építését állni. Úgyanakkor akadt bőven romacsalád, amelynek, kettő, három, vagy több gyereke volt. Ebben a helyzetben jelentkeztek a ‘vállalkozók’, akik a lakás építését átvállalták. Ezeknek a vállalkozóknak sikerült lakásokat felhúzni, amelynek költségét az állami támogatás teljesen fedezte, úgy hogy a vállalkozó a maga jövedelmét is abból vette ki. Az évek során a lakás minősége persze csökkent, és a vállalkozó jövedelme növekedett. A rendszeren többször változtattak, és 2002-ben a szoc.-pol. épitkezés gyakorlatilag megszűnt.
Azalatt a nyolc év alatt, amikor a szoc.-pol. rendszer élt, szerte szét Magyarországon sok ezer lakás épült, amelynek állapota már az átadáskor rossz volt. A lakásokat öt évig nem lehet eladni. De akkor is, ha az öt év elmúlt, a lakást alig lehet eladni. Értéke nincs, a minősége miatt, de sokszor a fekvése miatt is. Hiszen nagyon sok esetben a cigánysorokon, vagy azoknak közvetlen közelségében épültek. Ennek a rendszernek, amely így többé-kevésbé véletlenül sok cigánycsaládnak lakást biztosított, a végeredménye, hogy a lakásból börtönt csinált. A szoc.-pol. rendszer így a magyar társadalomban meglévő szegregációra még rátett egy lapáttal.
A 1994 óta a szoc.-pol. rendszer keretén belül épült lakások minőségileg általában sokkal rosszabbak, mint a 80-as években épült ú.n. OTP-lakások. Annak idején nem a vállalkozók, hanem a családok maguk építkeztek, az esti órákban és a hétvégeken. Az akkori lakások építészetileg és kényelem szempontjából sokkal jobbak. S általában nem cigánysorokon épültek.

Oktatás

A cigánylakosság peremére szorultsága az oktatásban visszatükröződik. A romák gyengén képviseltetik magukat az oktatásban. A romafiatalok túlnyomó többsége mostanában a nyolcadik osztályt befejezi. Onnan átmennek a szakiskolába. A szakiskola iránytól függően négy év, vagy öt év után szakmát ad. Az első két osztályban a tanulók többsége még tanköteles. A hiányzás ebben a két tanévben óriási. Több mint a fele azoknak a fiatalok, akik beiratkoznak, az iskolát nem fejezi be. Több mint valószinű, hogy ezek a fiatalok akik semmilyen képzettséget nem szereznek, majd felnőttként munkahelyt nem fognak találni. Romafiatalok számára a szakiskola sok esetben egyfajta háló. Csak nagyon kevesen vannak, akiknek sikerül a szakiskolából átmenni középfokú iskolába.
Még szomorúbb a helyzet, ha a főiskolai, vagy az egyetemi szintet nézzük. Ez többek között annak is köszönhető, hogy a létező ösztöndíjrendszerek (hitelek, az ú.n. bursa hungarica) a romák számára nem nagyon nyítottak, és annak, hogy a Közalapítvány működtette, és a romáknak szánt ösztöndíjprogram körül a helyzet káotikus.

A tanárok magatartása a cigányszármazású tanulókkal szemben általában negativ. Tanárok megengedhetik maguknak, hogy megkülönböztető kijelentéseket tegyenek, és romatanulóival minél kevesebbet foglalkoznak. Ami azt jelenti, hogy a cigányfiatalok, akkor is, ha ugyanabba az iskolába, vagy ugyanabba az osztályba járnak, ott kevesebbet tanulnak mint azok a tanulók, akik nem rendelkeznek romaháttérrel.
Feltünő, hogy az évzáró ünnepségeken az ilyenkor elosztott dijakban a romafiatalok alig részesülnek. A cigányfiatalok és a szülei ilyenkor mintha tapsgépnek be lennének állítva. ők maguk üres kézzel haza térnek. A tanárok és az iskolavezetők magatartását befolyásolja, hogy a ‘paraszt’-szülők’ rögtön tiltakoznának, ha az iskola a romafiatalokkal jobban bánna.

2002 óta változás

2002 óta a romaság gazdasági helyzete javult. Ezt az ország északkeleti részén is lehet érezni. Cigányok számára a munkalehetőség azóta lényegesen növekedett. Részben minimálbérrel fizetett hivatalos munkahelyekről van szó az önkormányzatoknál, az útépítésben, és a gyümölcsösökben, de ugyanakkor növekedett a feketén (vagyis napszámban) vállalt munka is, úgyanugy az útépítésben, és a gyümölcsösökben, és azon kivül a lakásépitésben.
Benyomásunk szerint sok család az árak emelkedése ellenére jobb jövedelemmel rendelkezik mint a ’90-es években. Feltűnik, hogy az elmúlt években sokan kocsit vettek. A romák általában részletfizetésre használt kocsit vesznek. Havonta minimum 20.000 forintokat fizetnek be.
Ha javul a gazdasági helyzet, akkor szokott a cigányságon belül meglévő kettéosztottság élesebben jelentkezni. Az most is történik. Családok, akik valamilyen oknál fogva nem képesek az új lehetőségeket kihasználni, nagyon gyorsan visszaesnek.
A kép nem egyforma, de sok faluban lakik egy vagy kettő, vagy talán még több család, amely a legnagyobb gondokkal küszködik. A szülők a rendszeres étkeztetést nem tudják megoldani és (főleg télen) nem mindig tudnak megfelelő ruhát adni gyerekeiknek. Az ilyen családokból való gyerekek sok esetben nem, vagy legalább nem rendszeresen járnak iskolába.